mafia1defvoiceactors

Talán emiatt kap a Mafia 1 új szinkronrendezést – hallgassátok meg az új hangokat

A Mafia: Trilogy, s azon belül a Mafia: Definitive Edition májusi bejelentésével egyidőben elérhetővé vált a játék szinkronstábja is az IMDb-n. A nevek listáját végigolvasva azonnal kivehetővé vált, hogy bizony a Lost Heaven-i történet teljes egészében új szinkronrendezést kap. Aligha fogjuk újra hallani például a legendás színész Paul Sorvino édesfiát, Michael Sorvino-t Tommy Angelo szerepében (a 2002-es szinkronlistát egyébként itt találjátok), még úgy is, hogy Mike többször is posztolt arról a Twitteren, hogy kitartó Mafia-rajongóként bizony szívesen vállalta volna újra ezt a nemes feladatot, de profi szakemberhez méltón nagyrabecsülését fejezte ki az új szinkrongárda iránt is.

Természetesen a játékosok többsége inkább volt nevezhető döbbentnek és felháborodottnak, de így szűk egy hónappal a bejelentés után már itt az ideje, hogy józanul is értékeljük a szinkron körüli helyzetet, és (tudjuk, nem mindig könnyű, de) érdemes logika után is kutatnunk a 2K döntését illetően.
A szituáció nagyban hasonlít ahhoz, mint amikor egy film remake esetén teljesen új színészgárdával rukkol elő egy rendező – ahogy egy ilyen helyzetnek, úgy a Mafia 1 szinkronrendezését is számos rendezői, írói vagy éppen PR indok támaszthatja alá, amiről mi nem tudunk. Többek között ott a tény, hogy sajnos George DiCenzo (Salieri hangja) már 10 évvel ezelőtt elhunyt, így bármennyire is szeretnénk, az egyik legkarakteresebb orgánumot, a Donét biztosan nem hallhatnánk újra. Továbbá William DeMeo (Paulie hangja) szinte szabadidő nélkül elsőosztályú TV-sorozatokat forgat, így valószínűleg ha akarná sem feltétlenül lett volna ideje vagy energiája a Mafia újraszinkronizálására, de ez csak kettő példa.
Mi játékosok könnyen beszélünk, de ennyi évnyi űr után rendező legyen a talpán, aki újra össze tud rántani egy szinkroncsapatot. És még ha például Sorvino rá is ért volna sokakkal ellentétben, félmunkát végezni pedig ebben a szakmában sem illik, ilyen esetekben pedig egy józan ítélőképességű szinkronrendező bizony úgy dönt, hogy tiszta lapot kezd és teljes egészében új gárdát szerződtet egy ilyen projektre.

És habár nagyítóval is kellett keresni, talán egy hónap után megtaláltuk az első jelét, hogy a 2K és a Hangar akár lehet, hogy ténylegesen odafigyel a 2002-es Mafia karakterdizájn megőrzésére. Ez az első pozitív jel pedig nem más, minthogy az új hangok némi (már ez is nagy szó) hasonlóságot mutatnak az eredeti szinkronhangokhoz képest. Sőt mi több, a nem élesfülűek akár össze is téveszthetik Andrew Bongiorno hangját Mike Sorvino-éval Tommy Angelo szerepében – ami egyébként azért is meglepő, mert a Mafia 1: Definitive Edition teaser trailer-ében hallható fülnek kellemetlen Tommy szinkron egyáltalán nem hasonlít Bongiorno hangjára. Reméljük, hogy tényleg csak a trailerben volt rossz a hangkeverés, és Bongiorno-nak a valós, Sorvino-ra hasonlító hangját fogjuk hallani a játékban, nem pedig egy amatőr módon kevert torzult verzióját.

De a verdiktet mondjátok ki Ti, íme pár hang az új szinkronlistából:
(a videók véletlenszerűen lettek összeválogatva, a tartalmuk nem a Mafia-hoz köthető)

Andrew Bongiorno (Thomas Angelo hangjaként):

Anthony Bonaventura (a fekete kabátos srác, Paulie hangjaként):

Ward Roberts (0:15-től egy mondat erejéig érdemes hallgatni, Ralph hangjaként):

Glenn Taranto (bal felül, Salieri hangjaként):
Itt bizony érződik DiCenzo hiánya, de egy átlagos Mafia-vezérnek Taranto sem vészes.

Paul Tassone (0:48-tól a szürke felsős öregúr, Vincenzo hangjaként):
Sajnos ez az egyetlen anyag online róla, és itt is elég “meleglevegős” hangon beszél. De a jó fülűek pár hangnál kivehetik, hogy a normál beszédhangja hasonlíthat Vincenzoéra.

Annie Wood (Sarah hangjaként):

 

Mit gondoltok, vajon Ők megszokhatók lesznek a Mafia új hangjaiként?

Vélemény, hozzászólás?