
Mafia 3 – Akár még Lost Heaven-ben is játszódhat
Az Actors Access™ által tavaly közzétett casting-hirdetés minden bizonnyal arról árulkodik, hogy már folynak a harmadik kiadás munkálatai. A Mafia II kiadója, a Take-Two ugyanis egy casting finanszírozása mellett döntött, melyben egy “Még nem megnevezett” videójátékukhoz három főszereplő színészét keresik. Nagyon valószínű, hogy a Mafia harmadik részének munkái kezdődnek/kezdődtek el ezzel. Egyfelől nem csak a gamer-világ nyomása és türelmetlensége miatt valószínű, hogy végre belekezdenek az említett fejlesztésbe, hanem a három főszereplő – akik szerepére színészeket keresnek/kerestek, beleillenek a már kiszivárgott és ezáltal már félig-meddig megismert Mafia 3-alapsztoriba még akkor is, ha a fejlesztőktől ellopott forgatókönyv akkoriban még árnyalatokban eltérő karakterkoncepciókat tartalmazott. Az említett három főszereplő hazája pedig nem más, mint az USA egyik állama, Louisiana.
A Take-Two tömör jellemleíró közleménye:
A színészek vo/motion capture (arcszkenn, hangi és vizuális digitalizálási) munkálatok részesei lesznek.
Franklin
Louisiana-ban született, afroamerikai és kaukázusi származású, a húszas évei elején járó, kidobóember-testfelépítésű fiatalember, pénze nem sok. Egy árva a fajilag jelentősen szegregált délen, aki miután hazatért a háborúból, a bűnözésnek adja át magát. Lojális azokhoz, akiket nem biológiai “családjának” választ, miután mind a fehér, mind a fekete közösségek kiközösítették. Erős, bírja az utcai életet. Megbízhatóan elvégez mindennemű munkát. (megjegyzés: a színésznek louisiana-i akcentussal kell rendelkeznie)
Tony
Louisiana-ban született, olasz származású, a harmincas évei elején járó fickó. Vékony, igényesen öltözködik. Egy statisztikákban és számokban zseni ember, aki számos sportfogadási szervezetet működtet Louisiana-ban. Tony nem a jól megszokott tipikus gengszter: aprólékos és rendezett. A számok és a profit jobban érdeklik, mint az emberek. A felszínen egy csendes és szociális élettől visszahúzódó embernek tűnhet, de probléma nélkül erőszakot alkalmaz bárkin, aki megzavarja az Ő csendes és nyugodt világát a számaival és statisztikáival. Tony nem fél az emberektől, mert egyszerűen utálja, és nem is érti meg őket. (megjegyzés: a színésznek olasz akcentussal kell rendelkeznie, világos bőrszín és déli karakter elvárt)
Mickey
Louisiana-ban született, olasz származású, épp hogy már nem tini/húszas évei elején járó srác. Átlagos testfelépítésű. Egy fiatal utcai lókötő, aki imádja jártatni a száját. Szeret nagyokat mondani, de mikor cselekedni kell – az már nem megy annyira. Rossz szokásai közé tartozik, hogy mind emberként és a bűnözői ranglétrán többet képzel magáról, mint ami, ezért sokszor túl nagy fába vágja a fejszéjét. Amikor éretlenségéből fakadó hibáival szembesítik, bezárkózik és előkerül a valódi, érzékeny tinédzser énje. (megjegyzés: a színésznek olasz akcentussal kell rendelkeznie, déli karakter elvárt)
Tehát a cselekmény helyszíne nagy valószínűséggel egy louisiana-i terület, hogy város, városok, ilyen részleteket nem tudni. Ha a Mafia-sorozat tartja magát az eddigi szokásaihoz, akkor ugyanúgy, mint a GTA-játékok, egy fiktív városban fog játszódni, amely egy nagyon is valós államban található majd, úgy tűnik, az USA-beli Lousiana-ban. Talán egy virtuális New Orleans-változat lesz? És akkor nehogy elfelejtsük megemlíteni, hogy az említett déli kikötőváros már egyszer megihletett egy fejlesztőgárdát. A fejlesztőgárda az Illusion Softworks volt, a játék a Mafia 1, a fiktív város pedig Lost Heaven…
Utóbbi várost érintő témakörünk természetesen csak spekuláció, de szépen összeillenek a darabkák. Lássunk pár nevezetességet, képet Louisianáról, New Orleans-ről. Ismerős, ugye? 🙂 Ti is örülnétek Lost Heaven több mint egy évtized utáni visszatérésének egy nextgen játékban?


