smithv

Mafia 1 Remake – Jó vagy rossz vége lesz ennek?

Két héttel ezelőtt, május 13-án jelent meg a semmiből a hír, amiből megtudtuk, hogy a 2K a Mafia trilógia “teljes” felújítása (vagy inkább újra kiadása) mellett döntött. A Mafia-rajongók szinte teljes egészét megdöbbentette a hír – azt pedig ebben a cikkben igyekszünk kibogozni, hogy vajon pozitívan reménykedő, vagy vészjósló döbbenetről lehet-e szó. A tisztánlátáshoz azonban elemeznünk kell a helyzetet mind PR-kommunikációs, mind üzleti, de fejlesztői szemszögből is.

A Mafia-játékosközösség “öreg rókáinak” érdeklődését teljesen érthetően a Mafia 1 felújításának híre kötötte le, illetve a trilógia részei közül ez lehet a legnagyobb fejlesztői kihívást jelentő projekt, vagyis mindenképpen a Mafia 1: Definitive edition életútját elemezve érdemes a leginkább megítélni a 2K és a Hangar 13 stúdiók tevékenységét.

De hogy senki ne nevezhessen diszkriminatívnak, szánjuk pár sort a trilógia másik, két nem felújított, hanem inkább “texture-boosted” verziójára. A Mafia 2 és a Mafia 3 esetén tulajdonképpen egy magasabb felbontású grafikákat tartalmazó patchet kaptunk a Hangar 13-tól önálló termékként becsomagolva. Alapvetően ez nem is jelentené azt, hogy lenne okunk haragudni a 2K-re vagy a Hangar-ra, hiszen egy kiadó cég helyében ez a leglogikusabb marketing lépés, ha nem tervezi folyamatosan patchelni a játékát, hanem inkább egyszer nyúl hozzá, de azt hangsúlyosan akarja tenni. A gond sokkal inkább a minőségnél kezdődik, s bizony a Mafia 2: Definitive edition bugoktól nyüzsgőn kiadott állapota viszont már okot adhat az aggodalomra.

Na de térjünk vissza a Mafia 1: Definitive edition-re.
Mit tudunk eddig? Tudjuk, hogy elvileg…

Itt vannak a Mafia remaster első képei…

  • A meglévő játékmenetet és történetet nem fogják módosítani, kizárólag bővíteni
  • A fenti pont igaz a kultikus háttérzenékre is, azok is megmaradnak
  • A játék tisztán a Mafia 3 motorján fog futni, ez teljeskörű grafikai és 3D-művészeti felújítást jelent
  • A kiadó hivatalosan is “remake”-nek hívja a rendszert, nem pedig “csak egy portnak”
  • Új szinkronhangok lesznek a játékban, Mike Sorvino-t sajnos már nem fogjuk hallani Tommy Angelo-ként
  • 2020. június 6-án feltehetőleg többet megtudunk majd a játákról a PC Gaming show esemény alkalmával
  • A játék 2020. augusztus 28-án fog megjelenni

Na és mi az, ami csak találgatás? 

Mivel csak a fenti információk azok, amik kiadó által megerősített hírek, ezért nem sok mindenre tudunk tippelni. Az viszont biztos, hogy hiába állítja a 2K, hogy a játékmenet nem fog “sérülni”, ettől függetlenül üzleti stratégia és gameplay management terén egy 18 évvel ezelőtti stratégiai modellt kell felújítani és olyan állapotba hozni, hogy az a mai gamerek piaci igényeit is kielégítse, sőt mi több, ezáltal helytálljon a konkurenciával szemben. És sajnos a Mafia 1 legendás sztorija és játékmenete ide vagy oda, ez manapság már édes kevés a játékkiadók versenyében. Tehát igen, több mint valószínű, hogy bizony módosult mechanikát fogunk kapni, és ez így rendben is van. A kérdés, hogy a felújítás ezáltal milyen irányba viszi el az általunk ismert 18 éves játékélményt.

  • Milyen lehet egy Mafia 1 HP auto-refill funkcióval, ami manapság már minden játék része? Elvesznek az elsősegélydobozok? Hogyan befolyásolja a mérnökien felépített játékmenet-linearitást, ha 18 éves “fűszereket” veszel ki belőle? Vajon dolgoznak olyan nagy szakértelmű mérnökök és story-tellerek a Hangar-nál, akik azonosítani tudták ezeket a kérdéseket?
  • Vajon megmarad a jól ismert “Tommy szobája” főmenü, amiben hajlandóak voltunk hosszú percekig elidőzni csak a zene és a környezet miatt? Valószínűleg a legtöbb, “nagyon alkotni akaró” dizájner már elvetné ezt a főmenü-koncepciót, de ha elveszik, akkor játékpszichológiai szempontból az egyik legfontosabb “magával rántó” elem kerül ki a játékból. Vajon megfontolják ennek a jelentőségét?
  • Vajon kerülnek ki részek csak azért a játékból, mert anno a Mafia 1-ben habár azok “maradék funkcióként” végül bekerültek a játékba, de a Hangar már nem lát bennük üzleti potenciált? Ilyen volt a versenyzős küldetés. A Mafia motorjába eredetileg egy részletesen kidolgozott autóversenyzős modul is belekerült (pályákkal, bajnokságokkal), ami végül nem lett befejezve, viszont hogy ne vesszen kárba a munka, a “Fairplay” nevű küldetésben egyszer megjelenik a mod. (egyébként az inaktív modult ezzel a letöltéssel aktiválhatjátok és használhatjátok az autóversenyző menüpontot) A Hangar mit kezd egy ilyen előéletű játékelemmel? Befejezi és kidolgozza az autóversenyző modot? Van rá ideje? Azonosítja egyáltalán a problémát? Vajon inkább kidobja a küldetést a kukába, vagy fejleszt egy “buta” autóversenyzős derbit?
  • A 2K felkínálta, hogy az előrendelők megkapják exkluzív tartalomként a Smith V12 Limousine kocsit, a “Don” skint, a “Chicago” skint és a “Gold semi automatic pistol” skint. Ez azt jelenti, hogy lesz még több kizárólagos tartalom? Season passok? Bundle-ok? Hogyan módosulhat a Mafia 1-es játékélményed, ha a játékra áldozott összeged tartalmilag befolyásolni tudja a játékmenetedet? Vajon mérnöki szinten implementálásra került ez az üzletpolitika a 18 éves sztoriba?

smithv

És ugyanezen logika alapján természetesen még rengeteg kérdésünk lehetne. De azt bízza mindenki a saját megérzésére, hogy a fenti jellegű kérdéseket vajon kételyként, vagy éppen reménysugárként fogja-e fel.

Egy biztos. Hatalmas projektről beszélünk, és ha a 2K és Hangar eddigi teljesítménye szerint próbálunk következtetni a jövőre, akkor a következő tények az egyedüli támpontjaink:

  • 3 db hónappal az ígért megjelenés előtt hallatott magáról a projekt, még csak pletykákról sem tudtunk korábban. Jót vagy rosszat jelenthet?
  • A Mafia: Trilogy mindkét hamarabb megjelent része csúfos PR-veszteség a fejlesztő stúdiónak: míg a Mafia 2: Definitive edition a játékmechanikai hibáktól hemzseg, addig a fejlesztőcsapat bennefelejtette egy másik játék térképét a Mafia 3: Definitive edition-ben.
  • Eddig csak concept-artokat láthattunk a Mafia 1-ből, láthatóan komoly Photoshop-utómunkával. Általában ijesztő előjel, ha egy stúdió 3 hónappal a release előtt “ijedten, a semmiből” concept artokat dobál ki, kevés valós játékbeli animációval.

És ha már a valós játékbeli animációkról beszélünk, kérlek engedjetek meg egy észrevételt, és az előre ítélkezést már rátok bízom. 🙂 Lessétek meg a Mafia 1: Definitive editon annouce trailerét, és pörgessétek picit ide oda a videót 0:04 és 0:09 között. Ha jól figyeltek, észrevehetitek Tommy mozdulatlan karjainak animációját (ide-oda kilengő repetitív mozgás), ami bizony komoly kidolgozatlanságra utal. Ezt a fajta repetitív érzést keltő álló animációs, szemnek kellemetlen érzést bizony már 2010 környékén megugrották a játékpiac hozzáértő animátorai más játékok esetén.

Az biztos, hogy meglepetésre számíthatunk. Kérdés, milyenre? Június 6-án valószínűleg többet meg fogunk tudni.

 

 

1 thought on “Mafia 1 Remake – Jó vagy rossz vége lesz ennek?

  1. Én már alig várom! A PC megjelenést is meg a magyarítást is! Igen sokszor végig játszottam a régi verziót, már amikor nem akadtam el egy-egy verekedésben, vagy az autó versenypályán, de az elakadás inkább a gyengécske irányíthatóságnak volt köszönhető. HAJRÁ!

Vélemény, hozzászólás?